A reinkarnáció az újratestesülést jelenti, amelyben minduntalan az emberi szellem tökéletesedése a cél, ugyanazzal a céllal, mellyel a biológiai törvényt az emberi testtel és a szervével követi.

Reinkarnáció és Karma Reinkarnáció és karma. E két szó szorosan összetartozik, elválaszthatatlan egymástól. Mostanában egyre fokozódó gyakorisággal használjuk, de vajon tudjuk-e, hogy mit is jelentenek pontosan? Ahhoz, hogy a karmáról beszélhessünk, elsõként tisztáznunk kell a reinkarnáció fogalmát. A szó latin elemekbõl áll; a RE-, valaminek az ismétlõdése: vissza-, újra-, az inkarnáció pedig megtestesülés húsvér testben, azaz valaminek az újra megjelenése, újraszületése testben. A lélekvándorlás tételében, a lélek az a valami, ami újra megtestesül, újraszületik. A reinkarnációban való hit egyidõs az emberiséggel. A dravida papoktól indulva nyomai fellelhetõk az õsi egyiptomiaknál, a görögökön keresztül az esszénusoknál, az ógermán mitológiában, s szinte minden természetvallásban. Elsõként a leghatározottabban megfogalmazva India legõsibb hagyományaiban jelenik meg. A hinduk õsi szent szövegei a védák. A véda szó jelentése tudni, látni. Itt a tudás, nem a hétköznapi, értelmi, lexikális tudományok tudása, hanem az örök és való dolgok, a lét és nem lét, az élet igazságának tudása. A legrégibb véda, a RIG-VÉDA, ahol a "rig" szó jelentése fény. Aki látja a fényt, az tud. A védák keletkezési idejét a legtöbb indológus i.e. 1500-2000 körülre teszi, azonban pontos idõpontot nem lehet megállapítani, mert a régi indusok nem törõdtek a történetírással. A védákat rendkívül szerteágazó irodalom egészíti ki, ezek közül az upanisadok a legfontosabbak. Az upanisadok szó jelentése: "mester mellé telepedés". Az ókori Indiában az volt a szokás, hogy az erdõben a tanítványok a mester mellé telepedve, közel ülve, fülbe súgva hallgatták a titkos tanításokat, melyek mély értelmû misztikus, emelkedett bölcseleti tanítások. A legfontosabb upanisadok i.e. I. évezred elsõ felében keletkeztek, s ezekben az úgynevezett klasszikus upanisadokban már határozottan megjelenik az újraszületés elve, a karma tana, a születések nagy köre a szamszára, és a végsõ cél, a teljes felszabadulás az anyag köteléke alól. A védikus irodalomhoz tartozik a hinduk két nagy õsi eposza, a Rámajána és a Mahábhárata. A Mahábhárata fõhõse Visnu isten nyolcadik megtestesülése Krisna. Az epikus költemény leghíresebb epizódja a nagy csata, a Bhagavad-gítá, "A Magasztos Szózata" címû fejezet. A Bhagavad-gítá önálló könyv, amelyet a hinduk szinte szentírásként tisztelnek. A Magasztos Énekében hangzik el minden idõk legnagyszerûbb filozófiai és vallási dialógusa. A kurusétrai csatamezõn beszéli el, Krisna barátjának és hívének Ardzsúnának az odaadás útját, az istenszeretet mint a megváltás útját. A legmagasabbrendû bölcseleti gondolatokat, amelyeket az emberi szellem legelõször értett meg és fejezett ki tudatosan, kétségtelen hogy az upnaisádok tartalmazzák, s ezek váltak az indiai bölcselet alapjává. Ezeknek az eszméknek a legtöbbjét, már ismert és általánosan elfogadott tanok gyanánt, maga Buddha is átvette, s átértékelve tovább fejlesztette az õsi elveket i.e. V. században. Jézus, kutatások szerint buddhista kolostorokban tanult 17 évig, így nem meglepõ, hogy az újjászületés és a karma tanának nyomai a mai napig is fellelhetõk a Bibliában, annak ellenére, hogy tisztázatlan körülmények között i.sz. IV-V. században - a 3. vagy 4. zsinaton -, törölték a kanonikus iratokból. A kereszténységben szinte eltûnik, azonban a reneszánsz korában újra feléledt a reinkarnáció tana. A felvilágosodás idején a keleti vallások iránti érdeklõdés megélénkül, hulláma végig söpör Európán és Amerikán. A XX. században a hindu és buddhista újraszületés elmélete magával ragadja a nyugat értelmiségét és az emberek szélesebb rétegeit. Csak néhány nevet említve azok közül, akik hittek a reinkarnációban: Assisi St. Ferenc, Leonardo da Vinci, Jack London, Tolsztoj, Goethe, Einstein, Heine, C.G. Jung, Madách Imre, Jókai Mór, Gárdonyi Géza.. Korunk embere népszerû folyóiratokban, filmekben hall a reinkarnációról és a karmáról, s ma már minden 5. német, minden 4. angol és minden 3. amerikai hisz a lélekvándorlásban. De a kíváncsiság kielégítõ, gyakran szenzáció-hajhász kiadványok jó esetben "csak" leegyszerûsítve, rosszabb esetben elferdítve, torzítva mutatják be ezeket az igen mélyértelmû tanokat. A jelenkor rendkívül zavaros kor, a civilizáció alapelve az anyagi érzék-kielégítés, s az emberiség hatékony és tiszta tanításért kiállt. Az újraszületés. Mi a bizonyítéka hogy van újraszületés? A "civilizált" nyugati ember hajthatatlanul hiszi, hogy a halál után nincs folytatás, ezért életmódja gátlástalan; mondván "Egyszer élünk!". Mindent megtesznek saját önzõ vágyik kielégítésére, nem törõdve környezetükkel, eltaposva a természet erdeit és vizeit, legyilkolva az állatokat, átgázolva embertársaik érzésvilágán, s vannak akik még az emberöléstõl sem riadnak vissza, hogy tehetõs vagyonhoz vagy pozícióhoz jussanak. Ezek az emberek csak önmagukra gondolnak, és gyermekeikbe is ezt nevelik bele, s vajon mi lesz akkor, ha már unokáiknak nem jut erdõ ahol lelki megnyugvást találhatnak, csak szennyezett levegõ. Esetleg a pénzhajhászás károsultjainak leszármazottai az unokának adják majd vissza elszenvedett sérelmeiket, mellyel viszályokat, ellenségeskedést, háborúkat szítanak. Ezek az emberek mit tennének akkor, amikor rádöbbennek, hogy tetteik következménye nem marad el, õk maguk is szenvedõ alanyai lesznek? Bizonyíték. Ez a szó rendkívül szubjektív, ugyanis vannak akik csak azt tekintik bizonyítéknak, amely közvetlenül bizonyítja a feltételezést, és vannak akik a közvetett bizonyítékot is hiteles bizonyítéknak tekintik. Ha bepillantunk a modern fizika, kémia és csillagászat legújabb kutatási területeire, azt tapasztaljuk, hogy nem egy hipotézist közvetve bizonyítanak, mivel a technika jelenlegi állásában még nem rendelkezünk olyan mûszerekkel, melyek közvetlenül mérik a bizonyítni kívánt feltételezést. Ezért olyan módszerekhez folyamodnak, hogy több különbözõ mérési megfigyelésekbõl következtetik ki a tapasztalati tézist, mely mindaddig fennáll, amíg fel nem bukkan egy antitézis. Úgy gondolom, hogy az újraszületés itt felsorolt közvetett bizonyítékai legalább ugyanilyen mértékben hitelesnek mondhatóak, mivel mindmáig nincs még közvetett bizonyíték sem arra, hogy nem létezik. A matematika használja az indirekt bizonyítást, ami azt jelenti, tételezzük fel az ellenkezõjét, s amennyiben az nem nyer bizonyítást, úgy az elõzõ állítás az igaz. Tegyük fel, hogy egyetlen földi életünk van csupán! Megszületünk, felnövünk, majd munkába állunk, hogy a munkáért fizetést kapjunk, aminek köszönhetõen enni tudunk, s az így felvett energiát pedig ismét teendõink szorgalmas elvégzésére fordítjuk. Azért dolgozunk, hogy legyen mit ennünk, és eszünk, hogy tovább tudjunk dolgozni? Valóban pusztán ennek a mókuskeréknek a pörgetése lenne az ember élet küldetése? "Nem"- válaszoljuk - "Biztosan van valami értelme az életünknek..."; pl. még többet dolgozunk, hogy anyagi javakra tegyünk szert, lakás, kocsi ... stb, valamint családot alapítunk; megházasodunk, gyermekeket nemzünk, s büszkén mutogatjuk családi fényképeinket: "Õk életünk értelemi" Rendkívüli szervezõképességgel intézzük munkahelyi és egyéb elfoglaltságainkat, bámulatos ügyességgel rendezzük családunk születésnapi, karácsonyi ... stb. ünnepeit, s ahogy sorra pipáljuk ki a noteszünkben napról-napra elintézett teendõinket, egyszer csak észrevesszük, milyen elképesztõen gyorsan lapozzuk a naptárainkat elõre. Rádöbbenünk, hogy rohan az idõ és megöregszünk; s ezért még több elfoglaltságot szervezünk magunknak, hogy ne kelljen a halálra gondolni. A felfokozott stressz hatására megbetegszünk, s legvégül a mi nevünk mellé is egy csinos kis pipa kerül egy temetkezési vállalkozó noteszébe. C.G. Jung neves pszichológus professzor szerint: "Az élet olyan betegség, amely biztos diagnózis szerint mindenkor halálla végzõdik." A végsõ pillanatban mindent el kell hagynunk, még emberi kapcsolatainkat is. Mindent, amirõl azt gondoltuk életünk célja; új kocsi, új mobil ...stb; mindent hogy minden ami célunk volt, egy pillanat alatt elveszítjük. Miféle értelem diktálja ezt? Mi célból élünk, ha úgysem lehet semmi maradandóan a sajátunk? Ha megvizsgáljuk egyes cselekedeteinket, könnyen beláthatjuk, hogy mindnek van valamilyen célja. Éppen legnagyobb cselekedetünknek, a létezésünknek ne lenne valami magasztos értelme? Úgy gondolom, az életünk értelme nem abban áll, hogy elérjük mindazt, amit halálunk pillanatában elveszítünk, hanem az örökkévalóság megtapasztalása a végsõ cél. De ha az élet nem tart örökké, akkor hol van a halhatatlanság, netán a halál után? A halál utáni lét kérdéseivel a vallások, filozófiák foglalkoznak. Emberemlékezet óta minden közösség, társadalom felismerte, hogy az örökkévalóságban van a lényeg, s hogy életünk arra szolgál, hogy kiérdemeljük a halhatatlanságot. Ez a transzcendens meggyõzõdés - a vallás -, mely a megismerés határain túli, az értelemmel fel nem fogható világokat szimbólumokban, hiposztázisokban jeleníti meg. Minden vallás egyetért abban, hogy a halál után van valamilyen élet, és a halál utáni létezésünkbe csak egyetlen dolgot viszünk tovább, azt a spirituális szintünket, amelyet jelenlegi életünk során elértünk. Ez tehát életünk valódi célja, a lelki-szellemi tisztulás; így egyetlen kérdés marad csupán: mit szeretnénk elérni a halálunk után? Minden vallás hirdeti a halál utáni életet, de vajon egy vagy több élet is van? A tradicionális vallást gyakorlók (hinduizmus, buddhizmus, kínai univerzizmus) meggyõzõdése a többszöri újraszületés (a Föld népességének 46%-a). De mi a helyzet a kinyilatkoztatott vallásoknál (keresztény, iszlám, zsidó) ? A halál utáni örökkévaló mennyben és pokolban hisznek. Az utolsó ítéletkor bíráskodik felettünk a Leghatalmasabb Isten, eme egy éltünk alapján, hogy örök üdvözültségben a mennyben, vagy örök kárhozatban a pokolban lesz részünk. A pokol kapuján Dante _ az Isteni színjátékban -, a következõket olvassa: "Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!". A pokolnak ez a statikus középkori nézete jól látszik egy 1741-ben elhangzott híres prédikációban, Bûnösök a haragvó Isten kezében: "Mily szörnyû lenne akár csak egy pillanatra is elszenvedni a Mindenható Istennek ezt a lángoló tüzét és haragját; de azt nektek egy örökkévalóságig kell szenvednetek. Nem lesz vége e szörnyû szenvedésnek... Meglátjátok majd, hogy kimondhatatlan hosszúságú korszakokat kell eltöltenetek, milliószor millió évet, eme legyõzhetetlen, könyörtelen bosszú alatt roskadozva és gyötörtetve." Röpke életünk talán egyetlen "kis bûnének" vétkével a poklok legsötétebb bugyraiban örök szenvedés martalékává válunk anélkül, hogy egyetlen imát mondhatnánk szabadulásunkért. Ez lenne az isteni igazságszolgáltatás? Vagy talán inkább démoni? Még egy hétköznapi szülõ is több lehetõséget ad gyermekének, hogy életét jobbá tegye. Ha csak egyetlen életünk van csupán, akkor hogyan lehetséges, hogy különbözõ testi és szellemi adottságokkal kell tudnunk bizonyítani, hogy érdemesek vagyunk a mennyországra? De ha adottságaink teljesen azonosak lennének is, az életkörülményeink akkor is különbözõvé tennének. Más társadalmi réteghez tartozunk, és más családban születünk, mûvelõdés és képzés tekintetében nem egyenlõk az esélyeink. Vannak köztünk szegények és gazdagok, az egyiknek sikeres az élete a másiknak csupa szerencsétlenség. Sem a környezet vizsgálata, sem az örökléstan nem adnak kielégítõ magyarázatot az egyéni különbségekre, még ha el is hisszük meghatározó szerepüket. Arra pedig végképp nem tudnak magyarázatot adni, hogy mindennek mi értelme? Gondoltál-e már valaha is arra, hogy milyen elv alapján jut a lényeknek boldogság vagy szerencsétlenség, tehetség vagy korlátoltság? Véletlen? Oly könnyen kimondjuk ezt a szót, csak hogy ne kelljen tovább gondolkodni, mert valamire nem tudjuk, nem ismerjük a magyarázatot. A vak sorsról való elképzelés nem fér össze a mindenható Isten eszméjével. Ha pedig a gondviselés vezérli mindezt, akkor mi alapján dönti el az egyéni különbözõségeket? Gárdonyi Géza írta az Isten rabjai címû mûvében; az emberek munkájában is van logika, éppen Istenében ne volna. Ha mindannyian Isten gyermekei vagyunk, akkor nem lehet ily kegyetlen cinizmussal teli akarata fölöttünk. A szeretõ Isten fogalma aligha fér össze a haragvó Isten gondolatával, különösen az újszövetség fényében, melynek számos szakasza Isten könyörületességérõl beszél. Ezekre a kérdésekre nem ad választ az egyszeri földi élet, hogy létezésünk csak a születéstõl a halálig terjed. Egyetlen megoldás kínálkozik különbözõségünk és szenvedéseink okára, mégpedig a többszöri újraszületés elve. A reinkarnáció és a karma tana egyszerre magyarázata és igazolása világunk nyomorúságára és örömteliségére. Istenben nincs helye a gonosznak, egyedül önmagunk vagyunk oka és felelõse sorsunkért. Keresztény környezetben nõttünk fel, amióta eszünket tudjuk azt gondoljuk csak ez az egy életünk van. Amirõl évek vagy évtizedek óta nem hallottunk vagy nem láttuk, az még nem jelenti azt, hogy nem is létezik. Gondoljunk csak például Amerika "felfedezésére", és még rengeteg példát lehetne sorolni. S amikor egyszerre csak fülünkbe jut a többszöri újraszületés lehetséges volta, akkor kézzelfogható bizonyítékokat követelünk. A többszöri újraszületés elfogadásának akadálya nem a "konkrét bizonyíték" hiánya, hanem korlátozott életszemléletünk, és a tagadáshoz való ragaszkodás. Legszembetûnõbb példa rá a kisgyermek "dackorszaka" - Szereted a krumplifõzelékeT? - Nem. - Kóstoltad már? - Nem, de tudom, hogy az rossz ízû. - Hiszel a reinkarnációban? - Nem. - Meggyõzõdtél róla hogy nincs? - Nem, de tudom, hogy nincs. Előző életeink titka Vajon éltünk-e már korábban is, egy másik korban, egy másik testben? És mit jelent a karma, mely egész életünkön át elkísér minket, s befolyásolja a ránk ható eseményeket? Számtalan hit alapul az újjászületés, vagyis a reinkarnáció elvén. De ha valóban több életünk van, miért nem emlékszünk mindegyikre? A buddhisták hisznek a lélek újjászületésében, halhatatlanságában. A reinkarnáció, szó szerinti fordításban újra testet öltés, egyfajta hit szerint a világot mozgató periodicitásra, időszakos ismétlődésre ad magyarázatot. A lélek halhatatlan, így a fizikai test halála után nem szűnik meg létezni. A folyamatos újjászületés lényege, hogy a lélek végigjárja a számára kiszabott utat, hogy beteljesítse feladatait, melyekből tanulhat, tapasztalatot szerezhet, így folyamatosan fejlődik. Életfeladatunk: a karma Az újjászületés előtt az entitás (lélek) megválasztja a következő életében elvégzendő feladatokat, melyek fejlődését szolgálják. A reinkarnációba vetett hit szerint az életfeladatainkat, és a fejlődésünket szolgáló körülményeket magunk választjuk meg. Ezért lehetséges, hogy egyes emberek rosszabb sorssal rendelkeznek (rossz házasságban, vagy rossz anyagi körülmények között élnek), s ez mégis fejlődésüket szolgálja. A kibírhatatlan, intrikus munkatársaink nem feltétlenül jelentenek rosszat, a hasonló környezet türelemre tanít. A családi problémák megtanítanak az összetartásra, a környezetünkben élő ránk szoruló emberektől pedig segítőkészséget tanulhatunk. A legkisebb események is fejlődésünket szolgálják, melynek talán nem ebben az életben vesszük hasznát. Az ezoterika szerint több, különböző karmát különböztetünk meg. Létezik egyéni-, csoportos- és kozmikus karma. Cselekvéseink hatással vannak karmánkra, mely könnyen ellenünk fordulhat. Ha rosszat cselekszünk egy embertársunkkal szemben, azt később törlesztenünk kell. A reinkarnáció rendszere is az Istenhiten alapszik. Lényege az igazságosság és az egyensúly fenntartása. Ha ebben az életben elkövetünk egy rossz cselekedetet, talán következő életünkben ez velünk történik meg. Az egyéni karma saját sorsunk, melyhez azonban mások sorsa (családtagok, barátok, ismerősök) is kapcsolódik. Ha egy családtagunk karmája az, hogy magánéleti problémákkal küzd, az kihat a mi sorsunkra is, mi is tanulhatunk belőle. Karma és tanulás Akárcsak itt, a materiális világban, a kozmikus létben is a tanulás által fejlődünk. Míg fizikai testünk az iskolapadban, könyveket olvasva sajátítja el a tudást, addig lelkünk a minket ért események hatására fejlődik. Az ember néha gyermekien viselkedik, elköveti ugyanazt a hibát, mégsem tanul belőle. Az események csupán szimbolizálják azt a tulajdonságot, melyet fejlődésünkhöz meg kell tanulnunk, ezért gyakran nem értjük meg az égi jeleket. Vegyünk példaként egy kerékpárral közlekedő embert. Ahányszor az úton közlekedik, mindig az egyszerűbb utat választja, megkerüli az autókat, de mindig baleset éri. Mindaddig, amíg meg nem tanulja, hogy nem járhat minden esetben az egyszerűbb úton, baleset fogja érni. Karmája addig figyelmezteti, amíg meg nem érti az üzenetet. Miért nem emlékszünk korábbi életeinkre? Jó oka van annak, hogy tudatunk nem emlékszik előző életeink történéseire. Bár mi magunk nem érzékeljük, összes előző életünk tapasztalata, ismerete alkotja jelenlegi személyiségünket. Ha tudatosan ismernénk összes előző életünk történéseit, képtelenek lennénk épp ésszel felfogni és feldolgozni tudásunkat. Olykor már egyetlen életünk traumái, rossz tapasztalatai is depressziót okoznak, több száz előző élet negatívumait pedig képtelenek lennénk tudatosan elfogadni. Egy-egy életünk csupán része a hosszas, időtlen ideig tartó fejlődési folyamatnak. Olyan ez, akár egy színész élete; mindig más szerepet játszunk, s tanulunk hibáinkból. Ha két szerep (vagyis két élet) között nem pihenhetnénk meg, ha összes szerepünket (és nem csupán a tapasztalatokat) meg kellene jegyeznünk, azt egy idő után nem tudnánk elviselni. Minden inkarnációban (életben) az elvégzendő feladatokra kell koncentrálni. A reinkarnáció elve a periodikus ismétlődésen alapul. Egy-egy lélek addig születik újra, míg el nem éri a tökéletességet, amikor már mindent (jót és rosszat egyaránt) megtapasztalt. Az újjászületések során karmánk (életfeladatunk) határozza meg, milyen események következnek be életünkben, s mi az, amit az eseményekből megtanulhatunk, hogy folytathassuk fejlődésünket. ****************** A világ legtitokzatosabb könyvtára "Voltam Indiában, a világ legtitokzatosabb könyvtárában! Saját szememmel láttam azokat az írásokkal telekarcolt ősrégi pálmaleveleket, amelyekről felolvasták a múltamat és a jövőm!" Ezekkel a szavakkal kezdte elbeszélését Bartholomaus Schmidt, müncheni üzletember, akinek a történetéről Johannes v. Buttlar, amerikai író és tudós számol be az Időkiesés című könyvében. Schmidt a pálmalevél-könyvtárak állítólagos létéről már régebben hallott, de címüket a hazájából nem tudta kideríteni. Ezért Indiába utazott, azonban hónapokig tartó keresés után sem találta meg azokat. Csalódottságában éppen Münchenbe készült visszatérni, amikor az utolsó napon a hotel recepciójánál egy német elvezette a megoldáshoz. Kérdéseire az illető a világ legtermészetesebb hangján közölte vele, hogy azok léteznek. " Önnek Bangalore-ba kell utaznia, én személyesen voltam ott tavaly. Shastri, a pálmalevél olvasója akkor azt mondta, hogy egy éven belül - pontosan december 28-án, azaz holnapután - megnősülők. És valóban, nekem holnapután lesz az esküvőm! Egyébként akkor ebből egy szót sem hittem el! Különös történet, nem?" - búcsúzott el Schmidt-től az idegen. A müncheni üzletember ezután azonnal Bangalore-ba, a Dél-Indiában lévő Mysore szövetségi állam fővárosába utazott, ami Madrastól 280 km-re, nyugatra van. Itt felkereste a Shastri család tulajdonában lévő régi uradalmi villát, ami Bangalore-ban, a Charmarajpet, 5th Main Road 33. sz. alatt található. A jelenlegi pálmalevél-olvasó Sri Jyotishacarya Ramakrishna Shastri tudós és filozófus. A középkorú férfi Schmidt-től csupán a születési adatait kérdezte meg, majd az archívumból kb. 20 perc múlva két pálmalevéllel tért vissza. Ezután az egyikről olyan részleteket olvasott fel a német férfi magánéletéről és hivatali pályafutásáról, amelyek teljesen megfeleltek a valóságnak. Így pl. azt, hogy már három házasságot tud maga mögött, és az utolsó felesége nemrég halt meg. Schmidt ezután a második pálmalevél segítségével a jövőbe is betekinthetett. Ebből több, még rá váró eseményről szerzett tudomást, megtudta halálának az időpontját is. ( Emiatt egyelőre nem aggódik, mert a 87 éves kort megéli. ) Az indiai pálmalevél-könyvtárakból a hagyományok szerint életrajzokat senki nem vihet magával, Schmidt-nek azonban mégis sikerült. Bangalore-i tartózkodása során ugyanis tudomást szerzett egy másik - ugyancsak Dél-Indiában lévő - könyvtárról, ami egy nemrég felszámolt kolostorban volt. Odautazott, ahol nagy nehézségek árán ugyan, de Shastri nevét megemlítve átadtak neki egy köteg pálmalevelet a "saját felelősségére". Ezeket az ottani szerzetes "Szent Iratoknak" nevezte, és felhívta a figyelmét a fokozott őrzésükre. Az Időkiesés című könyvből megtudhatjuk, hogy a bangalore-i könyvtár 3665 kötetet foglal magában, amelyek mindegyike 365 pálmalevelet tartalmaz. Az olvasás művészete családi hagyomány, ami mindig az apáról a legidősebb fiúra száll. A leheletvékony pálmalevelek 6 cm szélesek és 48 cm hosszúak. Az élettartamuk kb. 800 év, ami után elöregednek, törékennyé válnak. Tartalmukat ezért periodikusan újramásolják. A levelekre olyan emberek életrajzát karcolták bele több ezer évvel ezelőtt, akik ma élnek és egy napon majd felkeresik ezeket a könyvtárakat! Aki nem utazik ide, annak az életrajza nincs meg, vagyis a pálmalevelek írói tudták előre, hogy a könyvtárak látogatói kik lesznek. Az emberek sorsa versformában, ősi tamil nyelven, sűrű sorokban van leírva. Az írásjelek kb. 1 mm magasak, így puszta szemmel nehezen ismerhetőek fel. Minden látogatónak két pálmalevele van, az egyiken a múlt, a másikon pedig a jövő eseményei vannak feltüntetve. A múltat tartalmazó levélen többek között szerepel az illető neve, foglalkozása és korábbi inkarnációi. Adatok olvashatóak emellett az érintett szüleiről, testvéreiről, feleségéről és gyermekeiről. Külön fel vannak sorolva a látogatás napján még élő hozzátartozók. Az esetleges testi ismertetőjegyek is le vannak írva. Gyakran közlik a látogatás napját, sőt a látogatót fogadó pálmalevél-olvasó nevét is. Az életrajzok nagyon élethűek, az illető gyakran úgy érzi, mintha azok írója személyesen is részt venne az életében. Bizonyos szavak és fogalmak gyakran képszerű magyarázatokkal vannak körülírva. A mozdonyvezető hivatását pl. a következőképpen ismertetik: " Olyan gépi berendezés vezetője, amivel lehetőség van arra, hogy gőz vagy más energia segítségével sok embert nagy távolságra szállítsanak." Az első pálmalevélen szereplő adatok ismertetése után az érintett kérheti, hogy a második pálmalevélről olvassák fel a jövőjét. Ezek az események 2,5-5 éves időintervallumokban vannak összefoglalva, s mint Schmidt esetében is látható volt, fel van tüntetve a halál dátuma, és az órája is. A pálma-levél olvasás elválaszthatatlan a Shuka Nadi elnevezésű keleti filozófiai irányzattól ( a Shuka Isteni bölcsességet, a Nadi az idő egy pillanatát jelenti), aminek a tana 5300 évre nyúlik vissza. Az ebben jártas pálmalevél-olvasó elemzi a születés pillanatát, és a pálmalevélen feltüntetett sorshoz szellemi, lelki és gyakorlati tanácsokat ad. Abból a célból teszi ezt, hogy az egyén az életlehetőségei ismeretében mindig a legjobbat tegye. Tehát az illető lelki és szellemi fejlődését próbálja szolgálni, elősegítve az evilági kötelezettségek jobb megértését, a leveleken feltüntetett "Isteni terv" megvalósulását. Azt vallja, hogy az ember jelenben zajló földi életének egyes eseményei előre meg vannak írva, ez a karma, amit többnyire maguk az egyének hoznak létre az előző életeikben elkövetett hibáikkal. Ugyanakkor a karmikus feladatok megoldásának a módjában, és az előre meg nem írt események, új karmák létrehozásában szabad akaratunk van. A Shuka Nadi filozófiája az, hogy a Föld "csak" iskola! Ittlétünk oka pedig az egyre magasabb lelki fejlettségi szint elérése, vagyis az önzetlen szeretet elsajátítása, ami az egyszer véget érő inkarnációk során történik.